Ha Ön is szívesen megosztaná tapasztalatait, hozzájárulna, hogy mások is jobban megértsék a módosult tudatállapotban történő munka hatását, vagy csak büszke az elért eredményeire- írja meg saját történetét, és megjelenítjük a honlapon!

“Elképesztő, de ahogy egyre jobban belejöttem a képek értelmének visszafejtésébe, egyre többet tudtam meg magamról, a működésemről, fokozatosan változás állt be a problémás kapcsolataimban.”

G. Márton, Budapest

——— o ———

“Pánikzavarom volt, a végén már nem mertem egyedül emberek közé menni. Hipnózisban feltártuk a keletkezésének körülményeit és sokszor végigjátszottuk a lehetséges helyzeteket, amiket otthon begyakoroltam. A terápia 4 hónapja alatt teljesen megváltozott az életem, egészen konkrétan: újra lett életem!”

R. Renáta, Kistarcsa

——— o ———

“Soha nem gondoltam volna, hogy az önismereti munka ilyen élvezetes lehet. A KIP-képek áramlása hamar elindult, és bennem is mélyreható változásokat indított el. Édesanyámmal való kapcsolatom rendeződött, le tudtam tenni azokat a káros beidegződéseket, amiket egyértelműen tőle “örököltem”, így sokkal szabadabbá váltam az emberi kapcsolatok terén.”

H. Angéla, Budapest

——— o ———

“Súlyos bulimiával fordultam a doktornőhöz, akivel hamar megtaláltuk a közös hangot. Nem volt egyszerű megszabadulni 22 év beidegződésétől, hogy ha valami bánt az ételbe meneküljek, sivár volt az érzelmi életem, semminek nem tudtam igazán örülni. A terápia hatására az önértékelésem függetlenedett a rajtam lévő kilóktól miközben fokozatosan új szokásokat alakítottunk ki- a stresszel való megküzdésre, az pszichés egyensúlyom megtartására. Ma már nem az elfogyasztott ételmennyiség ködén át látom magamat, és ez hatalmas felszabadultságot jelent.”
R. Cecília, Budapest

——— o ———

“Az önismeret hatására újra tudtam gondolni a fontos személyekkel (édesanyám, apám, párom) való kapcsolatomat is. Jobban értem a körülöttem lévők viselkedését – és látom már, mik azok a kellemetlen aktusok, amiket az én viszonyulásom váltott ki.”

Sz. Lóránt, Budapest

——— o ———

“Férjem elvesztése után mély gyászba merültem, a hangulatom csak süllyedt és süllyedt, folyton az járt a fejemben, hogy minek is maradtam a földön, a férjem után kéne mennem. Vallási hitem miatt sosem vetettem volna véget az életemnek, de az öngyilkossági gondolatok folyamatosan ott jártak a fejemben. A legjobb időben találkoztam a doktornővel, mondhatni az őrület szélén. Akkor már kétféle antidepresszánst egy hangulatstabilizálót és nyugtatókat szedtem, egy marék gyógyszerrel indult a napom, hatásuk meg alig volt (mellékhatás viszont volt bőven, egyfolytában álmos és kába voltam). Eleinte nem értettem miért segítene nekem ha elképzelek egy virágot, vagy más képeket, hogy fogja a “képzelődés” megoldani a gyászomat, de lassan érezni kezdtem a változást, és a terápia is eljutott egy olyan szakaszba, ahol közvetlenül el tudtam búcsúzni a férjemtől, és el tudtam engedni őt. Tudom, hogy ő is azt szeretné, hogy boldogan töltsem a hátra lévő éveimet, de olyan rettenetesen nehéz volt nélküle! Ma már könnyebb, bár még mindig megkönnyezem egyszer-egyszer ha rám törnek az emlékek, kikerültem abból a sötétségből, ami a halálát követő 2 évet jellemezte. A gyógyszerek közül egyetlen antidepresszáns maradt meg, a doktornő konzultált a kezelőorvosommal, és fokozatosan elhagytuk a többit ahogy jöttem kifelé. Nem volt könnyű az út, de e nélkül nem tudom, hol tartanék. Köszönöm”

Sz. Erzsike

——— o ———

(…)